2012. február 25., szombat

Emma 3 hetes



Drága kicsi Emmám!

Csodát tettél az érkezéseddel, és csodát teszel a családunkkal azóta is minden nap! Egyik napról a másikra minden megváltozott – tudtuk jól, hogy így lesz, de nem tudtuk elképzelni, hogy milyen lesz, ha majd itt leszel. Milyen leszel te, milyenné teszed az életünket. Csak kérdések voltak bennünk, és te lettél a válasz.
Három hete, az érkezésed előtti péntek este még türelmetlenül feküdtem le aludni. Tudtam, hogy hamarosan velünk leszel, de nem győztem már kivárni – pedig, ha tudtam volna, hogy a hamarosan közelebb van, mint gondolom… Hajnalban arra ébredtem, hogy görcsöl a hasam, majd elmúlik, s aztán újra. Azért imádkoztam, hogy te legyél. 11 órát aludtunk ezen az éjjelen – majd felkeltünk, és már tudtuk, ez volt az utolsó éjszakánk itthon ketten, nélküled. Azóta 11 óra alvás távoli, utópisztikus gondolat nekem, mégis sokkal szebb minden éjjel, mert ha kinyitom a szemem és oldalrabillentem a fejem, téged látlak. Látom, ahogy a puha kis arcod kisimul, ahogy a szájacskád lazán biggyeszted, a szemecskéd lehunyod, az ujjacskáid kedvesen kigördülnek a korábban ökölbe szorított kezecskédből. Látlak, és megnyugszom. Tudom, hogy minden jól van, hogy biztonságban, jó helyen vagyunk, hogy én vagyok a legszerencsésebb ember a világon. Boldogan kelek fel három órakor is az első kis hangra és mozdulatodra, és boldogan nézlek, ahogy éhes kis cápa módjára szopikázol ilyenkor is. Boldogan kezdődik a nap, mert a te ébredezésed kelt – ahogy nyújtózol, csücsörítesz, mosolyogsz, sóhajtasz az egy kész vidámságbonbon, és boldogan ér véget, mert láthatom, ahogy az apa-idődet töltöd (hiszen egyértelmű, hogy a fürcsi és a vacsora után te még egy kis szeretgetésre vágysz az unalmas alvás helyett) – kapaszkodsz a mellkasán vidáman, hallgatod a szívverését, ő meg szorít téged erősen. Jó, hogy így szeretitek egymást. Jó, hogy szeretsz minket. Jó, hogy szerethetünk téged. Nagyon.

Mama

Ui.: Ma, hogy betöltötted a három hetes kort te, a békés, nyugodt, mosolygyáros, aki rendszeresen végigalszod a délelőtti órákat, és délután is szívesen ejtőzöl a hasunkon, ahogy a nagykönyvben meg van írva egy nyűgös kis sajtkukac vagy már éjjel óta, hatalmasra nyílt szemekkel és folyton üres bendővel. De így is imádnivaló vagy, és legalább izmosodik a karom, :-) (és a nagykönyv szerint ez csak mára szól- kíváncsian várom, hogy holnapra befejezed-e ezt a nagy növögetést).

2012. február 18., szombat

Emma 2 hetes


Drága kicsi lányom!

Hihetetlen, hogy repül veled az idő, már két hetes nagylány vagy, csupa báj, huncutság, szeretet!
Az elmúlt héten rengeteg mindennel ajándékoztál meg minket. Rendet varázsoltál a napjainkba: éjszakánként már tudod, hogy jobb békésen szundikálni a bölcsődben, mint sírogatva a karunkban sétálgatni, s csak azért kelsz fel egyszer-kétszer, hogy megpakold a pocakodat egy kis anyatejjel, hogy aztán egészen délig jól rápihenj a délutánra. Mert akkor aztán igényt tartasz az anya és apa szórakoztató centerre: sűrűn érkező eszegetések között nevetgélsz, és fergeteges grimaszokat dobsz a vállunkon, a hasunkon – és néha a pihenőszékeddel is megelégszel. Ezen a héten rájöttél, hogy igazi csajos lány vagy, és szereted, ha szépítgetnek téged: feladtad a küzdelmet a fürdetés ellen, és már vígan élvezed, hogy minden este még a korábbinál is puhább, melegebb, babaillatúbb hercegnőt varázsoljunk belőled (ha ez lehetséges). Ugyanilyen örömmel tölt el, ha öltöztetlek – tekergőzz bármilyen kicsavartan, egy új ruha és a veled törődés gondolata nagyon boldogít téged. Túlestél az első manikűrözéseden, és a köldökcsonkod is leesett – igazi nagylány vagy már, mondtam én! Modellt álltál egy fotósnak is (elvégre már a születésed perceiben mondták, hogy topmodell lesz belőled, én hosszú és karcsú kislányom), és újra bebizonyítottad, amit mi már azóta tudunk, hogy ultrahangjaidon rendszerint kicsi gombóccá tekeredve titkoltad, hogy kisfiú vagy kislány érkezik-e közénk, hogy igazi egyéniség vagy, aki nem adja könnyen magát. Szépséged azonban minden tervemen túlragyogott most is! Barátságod Lilivel megingathatatlanul erősödik, miután ő eldöntötte, hogy testőröd lesz, s minden köhintésre és apró sírásra a nyomodba szegődik, s te pedig egyre többször nyújtod neki a lábacskádat szaglászásra nagy kegyesen. Szépen gyarapodni kezdtél: az elmúlt héten 90 grammot sikerült felszedned magadra, így már 3310 grammos kisasszony vagy.
Remélem továbbra is ilyen békében, egészségben nődögélsz a karjaimban!

Nagyon szeretlek:

Mama









Emma-mama



Emma szeretetben fürdik: Nóri nagynénivel és Gábor nagypapával